Pedig sokáig azt mondta, hogy nem fog beleszólni az igazságügyi minisztérium döntéseibe. Trump, aki ugyanezt csinálta előző ...
Az első félévben majdnem ötödével esett vissza a forgalmuk, ősszel le kellett állítani egy autójuk gyártását, mert arra nem ...
Állítólag a Barátság kőolajvezeték ellen terveztek támadást ketten is, de a magyar állampolgárságú ukrán férfi ellen még csak ...
2016-ban halt meg a nő, akit az anyjának gondolt. A ház kiürítése közben Tamuna talált egy anyakönyvi kivonatot, amelyen a ...
Pár éve még egy 18 ember életét követelő bandaháború főszereplője volt Gerry Hutch, ma este viszont majdnem választást nyert ...
A zsarolók szerint a Védelmi Beszerzési Ügynökség nem törődik az adatai biztonságával, és nem is akarnak fizetni az ...
Legalábbis 2016-ban azt mondta, semmi köze a batidai kastélyhoz, amelyet egykori tanácsadója vett meg, és amely körül ...
Magyar fiókja azonban cikkünk írásakor nem elérhető, a kiírás szerint felfüggesztették. Ez lehet átmeneti intézkedés, ha a ...
Harmadik napja tartanak a tiltakozások amiatt, mert a kormány felfüggesztette az európai uniós csatlakozásról szóló ...
„Vége annak, hogy a BRICS-országok megpróbálnak leválni a dollárról, miközben mi csak állunk és nézzük” – mondta Donald Trump ...
Az ukránok és az észak-koreaiak is Kurszkban vannak még mindig. Keleten a helyzet egyre fokozódik, egy későbbi esetleges ...
A szír kormányerők kivonultak az ország második legnagyobb városából, ellentámadásra készülnek az iszlamista lázadók ellen ...